Dátum:
2014.09.10
Szerzo:
Szondy György

Hogyan történhet, hogy egy kezdő magyar csapat első, saját fejlesztésű járművével és egy 555-ös IC-ből és egy potméterből álló motorvezérlővel hazai pályán lealázza a fennhéjázó, agyonkomputerizált német csapatot?

Tegnap este a BME EGR tanszékén, az ETTE rendezvényén Kutasi Zoltántól, a GAMF ECO Marathon csapatának vezetőtől egy lebilincselő előadás keretében nem csak a technikai, hanem az emberi részleteket is megtudhattuk.

Mondhatnánk, hogy kell hozzá néhány lelkes, elhivatott fiatal, akik mernek nagy célokat kitűzni, néhány elhivatott tanár, akik támogatják ezt, és megszülethet a csoda… de attól tartok, hogy aki nem volt ott az előadáson, az úgysem értené meg a dolog lényegét.

Talán majd legközelebb.

Csak pár dolog, amiről hallhattunk:

  • Sok mindent a versenyekről, pályákról, taktikákról, eredményekről
  • Hogyan derült ki, hogy saját motort kell építeni?
  • Mi számít a fogyasztás szempontjából, és mi nem?
  • Hogy érhető el a csúcsjárgányoknál 2x jobb Cv érték szélcsatorna nélkül?
  • Hogyan lehet 3,3N vonóerőt jó hatásfokkal előállítani?
  • Miért kell fűteni a motort?
  • Milyen világszínvonalú technológiai újítások születtek?
  • Hogyan áll össze egy jó csapat?
  • Hogyan lehet motiválni az embereket és a legjobbat kihozni belőlük?
  • Hogyan lehet támogatást szerezni mindehhez?

Aki nem volt ott, sajnálhatja. A csapat a Megameter 5 építése mellett új célt is kitűzött: indulni a Solar World Challenge nevezetű, csak napenergiával hajtott járművek versenyén, melynek versenytávja 2998 km, és a jelenlegi csúcs a 110 és 130km/h sebességkorlátozások mellett 102,8km/h átlagsebesség.

A csapat szponzorokat keres.

Kapcsolódó anyagok:
ETTEst 2014/9 - Hogyan lehet 3082 km-t megtenni egy liter benzinnel?

Kapcsolódó linkek:

Next Post Previous Post